Sztárok

Stohl elmondta, miért kerüli Pali bácsit

Mint tegnap megírtuk, kiakadt Pali bácsi, hogy Stohl egyáltalán nem kereste fel őt, sőt a bíróságon megkérdőjelezték Pali bácsi végtagrövidülésének okát. Ma kiderült, miért nem látogatta meg a kórház óta áldozatát Stohl.
 Még több sztárhír, itt!

„Pali bácsi egészségi állapotáról soha sehol egyetlen szót sem mondtam. Pali bácsinak csak egyet tudok mondani egész életemben: nagyon sajnálom, amit tettem vele, minden lehető módon szeretném jóvátenni, amit ellene elkövettem. A kórházban meglátogattam, de a hivatalos eljárás alatt nem, mert még véletlenül sem szeretném, ha Pali bácsi vagy a családja úgy érezné, hogy a látogatásom célja csupán nyomásgyakorlás a kártalanítási összeg tekintetében” – mondta Stohl a Blikknek. Eközben Pali bácsi azt várja a színésztől, hogy mondja a szemébe: csak szimulálja a betegséget. Stohl ügyvédje azonban nyugalomra int mindenkit. „Stohl András egy árva szót nem mondott sehol Pali bácsiról. Jómagam is csupán kérdéseket tettem fel az igazságügyi orvos szakértőnek, amit a bíróság jogosnak talált… ügyfelem már régóta szerette volna meglátogatni K. Pált, akinek az ügyvédjével közösen egyeztünk meg abban, hogy erre csak az anyagi megállapodás után kerüljön sor” – mondta Ruttner György, Stohl védője.

Stohl elmondta miért kerüli Pali bácsit

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top