Sztárok

Zalatnay szerint gyűlölethadjárat folyik ellene

Múlt héten arról számolt be a Blikk, hogy Zalatnayt rabosították, mert egyik hitelezője megelégelte a várakozást és feljelentette. Az énekesnő nem akar mentegetőzni, és azt mondja, nincs is oka a rá.

Zalatnay szerint gyűlölet hadjárat folyik ellen

 Még több sztárhír, itt!

Zalatnay azt mondja, azért hozták kellemetlen helyzetbe, mert ő ma is aktívan dolgozó énekesnő, akinek szembe kell néznie a közönséggel, és magyarázkodnia, bármit is ír az újság. „Egyszer nem tudtunk elmenni a rendőrségre az érintett ügyben, de azt mondták, hogy rendben van, semmi gond. Egy hét múlva a megbeszélt időpontban az ügyvédemmel együtt megjelentem a rendőrségen. Ugyanis akit feljelentenek, annak ott kell lennie és el kell mondania a saját verzióját. Én ezt megtettem. A rendőrség vagy később a bíróság majd eldönti, hogy mi az igazság” – mondta Zalatnay az Aktív című tévéműsornak, hozzátéve, hogy az sem igaz, mely szerint ő most újra retteg. „Nem rettegek, nincs mitől. A mai napig fizetek minden fizetésem után. A mostani ügyben szó nincs börtönről, még csak rendőrségi szakaszban van az ügy. Annyira egyértelmű a gyűlölködés” – folytatta Zalatnay, aki szerint ha az ő előadásai, fellépései elmaradnak, az nemcsak neki és a lányának kellemetlen, hanem azoknak az embereknek is, akik felé továbbra is törlesztenie kell 15 évvel ezelőtti bukása miatt. Az énekesnő azt mondja, őt betették egy kategóriába, amiből a mai napig nem tud kimászni. „Egy egyszeri, 15 évvel ezelőtti hibám miatt csak úgy beszélnek rólam, mint aki folyton kölcsönkér, és megy vissza a börtönbe. A korábbi tettemért már megbűnhődtem.”

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top