Sztárok

Győzike újra a címlapokon

Nagyot tévedtek, akik azt hitték, vége van. Győzike újra beindult, és újra házassági válságával haknizza végig a sajtót.

 Még több sztárhír, itt!

Volt idő, amikor még elhittük neki, hogy veszekednek Bea asszonnyal, és komoly válságba került a házasságuk. Hittük, mert a műsor olykor jópofa, szórakoztató volt, és az ember alapvetően abból indul ki, hogy nem akarják átverni.

Na, ezek az idők értek véget Győzikével kapcsolatban. A magát pánikbetegnek, depressziósnak, mentálisan sérültnek mondott egykori showman betegsége okán visszakerült az egyetlen helyre, ahol igazán szeret lenni: a címlapokra. S a Győzike-saga most vett egy újabb fordulatot, egy újabb házassági válság van kibontakozóban.

„Nem tudtam, mi vár rám, amikor kijövök a kórházból. Nem tudtam, Bea velem marad vagy sem, vagy a gyerekek hogyan állnak majd hozzám. Az egy hónapos terápia alatt végiggondoltam mindent. Rájöttem, hogy én vagyok a világon az egyik legrosszabb apa és férj” – árulta el Győző. Noha a showman még mindig gyógyszerekkel tömi a szervezetét, mégis a világ egyik legszerencsésebb emberének mondhatná magát, hiszen házasságának és családi életének a jelek szerint jót tesz a betegsége. A Gáspár család ugyanis egy teljes éjszakán át beszélt a problémáikról.

Győzike újra a címlapokon

„Egy hónapig készültem erre a beszélgetésre. A családommal együtt én is beláttam, hogy problémáink vannak. Felismertük a gondokat, elmondtuk egymásnak a sérelmeinket, és beszélgettünk. Nem elbeszéltünk egymás mellett, hanem ténylegesen beszélgettünk. Még sosem éreztem magam ennyire közel hozzájuk. Folyamatosan ostorozom magam, hogyan lehettem akkora ökör, hogy nem figyeltem rájuk. Hiszen ők a legcsodálatosabb emberek a földön, akiket a legjobban szeretek, és akik a bajban is fogják a kezemet.”

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top