nlc.hu
Sztárok
4 állástipp Damu Rolandnak

4 állástipp Damu Rolandnak

Zajlik Damu Roland büntetőpere. A színész már számtalanszor kitért arra: amióta megvádolták nemi erőszakkal, elvesztette munkái 90 százalékát, alig van miből élnie, sodort cigit szív és napi két liter bort iszik. Úgy tűnik, a Jóban Rosszban sorozat egykori sztárja már képtelen visszailleszkedni a színésztársadalomba, így ideje más munka után néznie. Kicsit besegítettünk.

4 állástipp Damu RolandnakPultos a belvárosban – a pultban borozhat
Felkerestünk egy belvárosi bárt, hogy megtudjuk, milyen feltételekkel és persze mennyiért kínálnak munkát. Nos, az átlagkereset a belvárosi pultokban óránként 700-1000 forint, és nagyjából heti 40-50 órát kell dolgozni. Ez átlagosan heti 40 ezer forint bevételt jelentene sztárunknak, nem beszélve a leiható keretről. „Ez általában 2000 forint körül mozog, de vannak olyan helyek, ahol bármennyi kávét és üdítőt fogyaszthat a dolgozó, az alkoholfogyasztás azonban szigorúan tilos munkaidőben” – mondta el egy ötödik kerületi, felkapott szórakozóhely tulajdonosa, majd az egyik munkatárs halkan hozzátette: ennek a módját azért mindenki megtalálja a keretétől függetlenül.

Segédmunkás egy építkezésen – tárt karokkal várják

4 állástipp Damu RolandnakÚgy tűnik, az építőipar az, ami Damunak a legjobban fekszik. Kőműves és festő, igaz, csak szakirányú végzettséggel lehet, a segédmunkás munkakör betöltéséhez azonban sem szükséges papír.
„Még csak azt sem szabom feltételnek, hogy legyen jó állapotban fizikálisan. Láttam már olyan sovány srácot, aki végül megfelelt, és olyan izompacsirtát is, aki nem. Nálam a lényeg, hogy legyen értelmes. Általában személyes találkozó alkalmával választom ki a munkásokat” – nyilatkozta egy több mint tíz éve az építőiparban dolgozó férfi, akinél havi 100-120 ezret is megkereshetne Damu. Persze csak ha bírja a munkát. „Napi tíz órát kell dolgozni, heti hat napon. Ez kemény fizikai munka, de természetesen mindez bejelentve” – mondja, majd eláruljuk neki, hogy Damu Rolandról lenne szó. „Nem biztos, hogy tiltakoznék ellene. Végül is nem ölt embert, nekem pedig nincsenek előítéleteim!”

Kidobó, pénzbehajtó – csak feketén!
4 állástipp Damu RolandnakEnnél a két munkakörnél alap a büntetetlen előélet, és sajnos egy folyamatban lévő büntetőeljárás is akadályt jelent. „Legyen minimum 180 centiméter magas és 85 kiló, legyen vagyonőri végzettsége, büntetlen előélete, és ne legyen idősebb 45 évesnél” – sorolja a feltételeket egy biztonsági cég embere, aki a legtöbb nyári fesztivál biztonságát is intézi, majd hozzátette: nincs semmiféle kibúvó, mert a biztonsági embereknél is lehet ellenőrzés, így nagy a rizikó. Egy név nélküli diszkótulajdonos azonban azt mondja: hozzá mehetne Damu, mert látja benne a „kemény csávót”. „Nem a papír számít, hanem hogy rendet tegyen a rendbontók között. Az már a tévéből is látszik, hogy ő képes lenne erre. Ha meg van szorulva, csak keressen meg, a mi ajtónk nyitva áll előtte” – mondja egy külkerületi diszkó tulajdonosa, aki éjszakánként 15-20 ezret adna a színésznek ezért a munkáért.

Pornófilmszereplő? – túlképzett
4 állástipp Damu RolandnakKovi jó színésznek és még jobb szinkronhangnak tartja Damu Rolandot, éppen ezért utasította el még a kérdést is: alkalmazná-e a színészt filmjeiben. „Az egy tévhit, hogy az emberek azért jönnek el ide, mert nincs más lehetőségük” – mondja a pornóproducer, aki közelről ismeri Damut, hiszen annak idején együtt szerepeltek a Hal a tortán című műsorban. Ha a színész mégis úgy dönt, hogy felnőttfilmezésre adja a fejét, ebben a szakmában pörgős időszakban akár napi 50-100 ezer forintot is megkereshet. Fiúként ráadásul jóval könnyebb dolga lenne, a forgatások pedig általában menő, külföldi helyszíneken zajlanak, ami nyaralásnak sem utolsó. Lesz mit kipihenni!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top