Sztárok

Bencsik Tamara erotikus táncot lejtett a színpadon

A megasztáros énekesnő nem szemérmeskedik, ami a színpadi játékát illeti, biztosan nem. Tamara szerint a sikerhez ma már nem elég, ha csupán szép hangja van egy énekesnőnek, valami meghökkentő dologgal is fel kell tudnia kelteni az érdeklődést.

Bencsik Tamara erotikustáncolt lejtett a színpadon Úgy tűnik, megértük azt is, hogy mára a hazai popiparban is csak úgy lehet kitűnni a többi előadó közül, ha a tehetség mellett valami sokkoló mutatvánnyal is képes előrukkolni a híresség.  Valahogy így lehetett ez Bencsik Tamara esetében is, aki néplázító mozdulatokkal hergelte a közönséget. Az énekesnő alsó fertályát  simogatta a színpadon, s ezzel a tettével volt, akinél kiverte a biztosítékot, míg mások kifejezetten élvezték a dolgot.

„Én mindenhol nagyon temperamentumos előadásokat szoktam adni. Azonban falunapokon nyilván nem lehet megcsinálni azt, amit egy oldottabb légkörű szórakozóhelyen, ahol nem számít botrányosnak, ha különböző mozdulatokat csinálok. Nincs mese, show-t kell csinálni, mert manapság az emberek arra már nem kíváncsiak, hogy milyen szépen énekelsz, sokkal inkább arra, hogy hogyan tudod eladni magad.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top