Sztárok

Telefonos lista buktatta le a dubajozókat

Mobil miatt buktak le a dubaji kerítők! Úgy tudjuk, vizsgálták annak a három embernek a telefonos listáját, akiket azzal vádol a Nemzeti Nyomozó Iroda, hogy fiatal lányokat közvetítettek ki Dubajba.

Telefonos lista buktatta le a dubajozókat119 nevet tartalmaz az a lista, amelyet a közelmúltban őrizetbe vett három, kerítéssel vádolt személy mobilhívásai alapján állítottak össze. Úgy tudjuk, a Nemzeti Nyomozó Iroda vizsgálta a három gyanúsított  hívásait, és így hívták be a dubajozással kapcsolatba hozható személyeket, köztük modelleket, szépségversenyek szereplőit és hírességeket is…

Úgy sejtik, a klienseket Sz. Vivien – aki nem azonos a luxusprostik történeteit jegyző Szalai Viviennel – biztosította. Az ügyfelek szinte kizárólag a közel-keleti térség méltóságaiból kerültek ki, ők portfóliókból választhatták ki és rendelhették meg a prostituáltakat. Sz. Vivien ügyvédje, Gerencsér András szerint ügyfele nem tudott arról, hogy a lányok szexuális szolgáltatást nyújtanak, ő csak hoszteszmunkára közvetített ki. „Valóban előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság, és valóban üzletszerűen elkövetett kerítéssel vádolják, de semmiképpen sem kényszerítéssel. Aznap, amikor elfogták, a nyomozóhatóság kihallgatta gyanúsítottként, ő vallomást tett, a feltett kérdésekre érdemben elmondta, amit tudott.”

Eddig csak Molnár Anikó, Iszak Eszter és VV Gigi vallotta be, hogy kapcsolatba hozható a dubajozással. Bódi Sylvi például még a feltételezést is botrányosnak tartja.

 

Telefonos lista buktatta le a dubajozókat

Bécit alázzák Gigi fotói miatt

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top