Sztárok

Motorbalesetben meghalt a magyar modell

Gyászol a magyar modellszakma – írta meg a Bors. A mindössze tizennyolc esztendős szépség, Ohanyál Henrietta szörnyethalt egy balesetben az M7-es autópályán.
borsonline.hu
Borsonline.hu

Ohanyál Henriettát az egyik legígéretesebb magyar modellnek tartották, egykori ügynöke szerint fényes karrier várhatott volna a magas, gyönyörű arcú lányra, aki tavaly különdíjat kapott a Miss Bikini versenyen.

Ám a fiatal lány álmai már soha nem teljesülhetnek.

A lány életének egyetlen rossz döntés vetett véget: felült egy bivalyerős motorra utasként, és nem mérlegelt, vajon a sofőr képes-e kordában tartani a lóerőket. Henrietta és barátja az M7-es autópálya belső forgalmi sávjában haladt Budapest felé, amikor a sofőr a pákozdi lejárónál valószínűleg elvesztette uralmát a jármű felett, és a jobb oldali külső szalagkorlátnak ütközött. Mindketten lerepültek a motorkerékpárról, a 27 éves férfit súlyos sérülésekkel szállították a kórházba, míg utasa a helyszínen életét vesztette.  

– Több gyönyörű portfóliót készítettünk neki, idén májusban pedig elutazhatott velünk a marokkói Marrakesbe egy bemutatóra. Ez volt az első külföldi útja, most kapta meg az első útlevelét. Kint is el voltak ájulva Heni szépségétől, a modellszakmában dolgozók egyöntetű véleménye szerint fényes karrier várt rá. Mindössze tizennyolc éves volt… felfoghatatlan, hogy nincs többé. Sok lánnyal dolgoztam életemben, de nála kedvesebbet, őszintébbet, kitartóbbat keveset láttam. Jó ember volt, jó barát és megbízható munkatárs – mondta el Répás Lajos, a Henit foglalkoztató ügynökség vezetője.

 

Autóbalesteben meghalt a magyar modell

Jennifer Lopezt verte a férje?

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top