Sztárok

Havi félmilliót bukott Détár Enikő

Détár Enikő először szólalt meg azóta, hogy elveszítette RTL Klub-os munkáját, és ismét kórházba került. A színésznő két hónap hallgatás után megtörte a csendet.
 Még több sztárhír, itt!

Havi fél milliót bukott Détár EnikőEnikő a Blikknek azt mondta, most azért küzd, hogy az RTL Klubtól való távozása után azt a közel félmillió forint kiesést valahonnan pótolja, miközben lelkileg is fel kell dolgoznia, hogy nyolc év után megváltak tőle. „Egyik nap felhívtak, hogy az Amerikában élő édesanyám kórházban van, és ha még élve akarom látni, azonnal üljek repülőre. A másik nap pedig az RTL Klubban közölték velem, hogy megszűnik a nyolcéves munkaviszonyom. Ez végtelenül megviselt…” – mondta Détár, aki a Blikk újságírójának arról is beszélt, hogy két napot töltött egy szanatóriumban. „Nagyon büszke vagyok arra, hogy egy ilyen nehéz időszakban sem futamodtam meg.”
Détár most Fésűs Nellyvel és Ladinek Judittal a Dívavízió című előadásban szerepel, valamint férjével is dolgozik egy közös produkción.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top