Strandruha volt a dresszkód Bódi Sylvi harmincadik születésnapján, de rosszul járt volna, aki betartja: zuhogó eső fogadta a vendégeket, akiket nem volt nehéz összeszámolni. A szembetűnő pangás vélhetően az időjárás viszontagságainak tudható be. Pedig eredetileg afféle kánikulatompító lazulásnak tervezték a bulit; az egyik budapesti hotel medencéi között tartott „Bikinichicks Party” meghívóján csupa nyári program szerepelt.
VIP-zuhé
Nézd meg a többi fotónkat is! |
Kis híján lefújták az összejövetelt, ám végül mégis úgy döntöttek a szervezők, hogy a kora őszi időhöz is remekül passzol a fürdőruci-divatbemutató és wakeboard, a vendégeknek pedig mindegy, ha a medencék vize helyett az újra és újra felerősödő zápor hűsíti őket. A hangsúlyozottan VIP-eseményre csak személyre szóló, illetve egy whiskey-márka nyereményjátékán szerzett meghívóval lehetett bejutni, hogy aztán a kedves vendégek a főszponzor ingyenkoktéljait szürcsölgetve az adott körülmények között csak dekorációként szolgáló strandlabdák és nyugágyak között bóklásszanak, élvezzék a meglehetős hangerővel andalító technót és várják, hogy végre történjen valami.
Talmácsi lelép
Ezen nagy hatásszünetekkel lezavart valamik sorában az első az ünnepelt és pár profi deszkás által bemutatott wakeboard-show volt, ami lényegében abból állt, hogy az illetékesek egyesével végigszánkáztak a nem túl hosszú medencén. S ha ettől még nem esett volna le az állunk, Bódi Sylvit maga Talmácsi Gábor szállította le, majd arra hivatkozva, hogy biztonságba kell helyezni a motorját – nem épp elítélhető módon – pillanatok alatt eltűnt a színről.
„Hogy forogjon a nevem”
Nézd meg a többi fotónkat is! |
Mint azt a szervezőktől megtudtuk, a regisztrált mintegy hetven celebritásnak nagyjából a fele érkezett meg a buliba; mi ebből a csoportozatból cirka tizenötöt ismertünk fel – többségüket a Való Világ, illetve az Éden Hotel című sorozatokból azonosítottuk. Ők saját bevallásuk szerint elsősorban nem bulizni, hanem kissé illékony hírnevüket fenntartani (ha úgy vesszük, dolgozni) jöttek. „Ha az ember nem kelti fel valamivel a közönség figyelmét, akkor még a végén elfelejtik. Hál’ istennek én tudom azokat a lehetőségeket használni, amiket a VV adott. Kell, hogy forogjon a nevem, ezért vagyok most itt, de azért persze jól is szeretném érezni magam” – magyarázza Jerzy, aki a célzatos bulizás mellett könyvírással, netes főzőműsorral és egy háromszintes diszkó megnyitásával igyekszik elkerülni a valóságshow-szereplők többnyire elkerülhetetlen sorsát. A volt chippendale fiú egyébként nem ismeri (vagy legalábbis beszélgetésünk idején még nem ismerte) személyesen Bódi Sylvit, azt is csak a bulin tudta meg, hogy annak célja a modell születésnapjának méltó ünneplése. Így volt ezzel az Éden Hotel Gábora is, akitől azt is megtudtuk, hogy a hírnévből nem lehet megélni, legfeljebb ilyen események alkalmával – ahol a szöszke legény hoteles kollégáival együtt modellként ügyködött – némi zsebpénzt keresni. Azon már meg sem lepődtünk, hogy az Éden Hotel műsorvezetője, Horváth Éva sem elsősorban kolléganőjét köszönteni, hanem pártfogoltjait terelgetni jött el; „Sylvivel együtt dolgozunk, egy márka arcai vagyunk, de azt azért nem mondanám, hogy szabadidőnkben összejárunk” – magyarázza.
Akik igazán számítanak
A Lakatos Márk mérsékelten eredeti kreálmányait felvonultató divatbemutatót egy kékre mázolt fiatalok ugrabugrálásából álló ún. Fantasy Avatar Show és egy hatalmas, a kissé halovány bulit végleg elmosó zuhé követte. Pont amikor megérkezett néhány VV-csaj meg Delhusa Gjon, akik így az egész partinéppel egyetemben kénytelenek voltak a klórszagú fedett medencés részbe, majd nem sokkal később hazamenekülni. Mielőtt azonban nagyon nekikeserednénk, hogy Bódi Sylvi harmincadik születésnapja nem úgy sült el, ahogy vártuk, nyugtasson meg minket a tudat, hogy a csütörtöki esemény a modell tizenharmadik szülinapi bulija volt az idén. „Én egy ilyen szeszélyes, kiszámíthatatlan lány vagyok, ezért sok különböző bulin ünneplem meg a születésnapom. Már volt családi, legjobb barátnős, wakeboardos, ez pedig a beach szülinapi partim. Az idő sajnos nincs velünk, de azért így is nagyon sokan eljöttek; akik igazán számítanak, azok itt vannak” – tudtuk meg a modelltől, aki összesen harminc buliban tervezi megünnepelni a harmadik x-et. Drukkolunk, hogy a maradék tizenhét jobban sikerüljön.