nlc.hu
Sztárok
Tóth Vera megszólal: “Ültem az ágyon, és számomra vége volt a világnak”

Tóth Vera megszólal: “Ültem az ágyon, és számomra vége volt a világnak”

Tóth Vera visszatért. A tehetséges énekesnő nemrégiben néhány hetet egy klinikán töltött, hogy feltöltődjön. Most első koncertjét adta a kényszerpihenő után. A közönségtől hatalmas tapsot kapott.

Tóth Vera megszólal: Ültem az ágyon és számomra vége volt a világnak„A közel három hónapig tartó szenvedésem május 15-én kezdődött, miután Rákóczi Ferivel kiestünk A Nagy Duettből. Emlékszem, a műsort követő vasárnap ültem az ágyon, s úgy tűnt, számomra vége a világnak. Végtelen ürességet éreztem. Olyan volt, mintha valamiféle halálközeli állapotban lennék – nyilatkozta Tóth Vera a Borsnak, és cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy mentő vitte volna el lakásáról, valamint állítja: nem volt idegösszeomlása és alkoholproblémája. „Rendkívül gyenge voltam, kimerültem, mindenem fájt. Semmi másra nem vágytam, csak arra, hogy aludhassak. Tisztában voltam azzal, hogy baj van, s minél hamarabb kezelnem kell ezt a problémát, de így utólag rájöttem, nem a megfelelő módon reagáltam” – folytatta Vera, aki elismerte, amióta elhagyta a klinikát, hetente jár pszichiáter szakorvoshoz. Vera szerint egyetlen bűne van, és az a kora. „Tizennyolc évesen kerültem a show-bizniszbe, talán túl nyitott voltam és őszinte, emiatt is ért annyi támadás, ezért tudtak »kifilézni«” – zárta le az énekesnő.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top