Sztárok

Kóros soványsága miatt nehéz terhesség vár Szorcsik H. Vikire

A Jóban Rosszban sztárjának kóros soványsága már évek óta téma. A 19 éves Viki azonban most rákényszerül, hogy rendesen egyen, hiszen egy kisbabát hord a szíve alatt, és soványsága miatt akár koraszülött is lehet a bébi.
Még a szülés előtt férjhez megy a négy hónapos Szorcsik H. Viki

Kóros soványasága miatt nehét terhesség vár Szorcsik H. VikireSzorcsik H. Viki nem egyszerű babavárásra számíthat, hiszen most már kettő helyett kell ennie. Míg korábban előfordult, hogy a sorozatszereplő eltolta maga elől az ételt, ezt már nem teheti meg, hiszen nemcsak saját, hanem a baba egészségét is kockáztatná. Viki esetében pedig magas a veszélyfaktor, hiszen már évek óta cikkeznek a sorozatsztár kóros soványságáról. Ő pedig már többször elmondta, hogy igyekszik hízni, sőt kitűzte az 52 kilót maga elé, ezt azonban még messzi távlatnak tartja, hiszen legutóbb azt mondta 44 kilót nyom és 170 centi magas. Most azonban eljött az idő, a baba érdekében megerőltesse magát, és rendesen egyen. Ez persze nem jelenti azt, hogy féktelenül lakmározzon.

Dr. Demendi Csaba nőgyógyász szerint, amennyiben valaki nem táplálkozik megfelelően, akkor növekedési visszamaradás és koraszülés is előfordulhat. „A legfontosabb a kiegyensúlyozott táplálkozás és a vaspótlás, továbbá az, hogy sem fizikailag, sem pszichésen ne terhelje túl magát a kismama. Mindenképpen rá kell hogy erőltesse magára az evést, vagy azt, hogy valaki etesse” – mondta el az orvos.

Rubint Réka is hasonlóan látja a helyzetet, szerinte a legfontosabb, hogy Szorcsik H. Viki most háttérbe szorítsa, hogy ő mit kíván és mit nem, és a baba érdekeit helyezze előtérbe. Ez pedig egyértelműen az, hogy a kismama minél több minőségi tápanyagot és vitamint vigyen be a szervezetébe. „Próbáljon meg arra odafigyelni, hogy mi szükséges a kicsinek. Fontosnak tartom azt is, hogy a terhesség ideje alatt terhességi vitamint szedjen. Én mindhárom gyermekem mellett használtam, és tévhit, hogy ettől nagyobb gyermekek születnének, hiszen Lara, Norbi és a kis Zalán is három kiló körül született. A vitamin mellett fontos a bőséges növényi- és állatifehérje-bevitel is, de arra is felhívnám a figyelmet, hogy kerülje a finomított szénhidrátot” – mondj Réka, aki arra is kitér, hogy a magzat egyébként minden táplálékot magához vesz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top