nlc.hu
Sztárok
Halálos beteg a magyar sztár

Halálos beteg a magyar sztár

Harcol a halállal Böröczky József – írta meg a Bors. A magyar humoristában barátai tartják a lelket.

Halálos beteg a magyar sztárNoha nagy a baj, Bill Clinton legendás megformálója nem adja fel. Böröczky József küzd az életéért. Böröczky kórházban fekszik, hamarosan átszállítják egy rehabilitációs intézetbe. Hetekkel ezelőtt tudta meg, hogy nagy a baj. Nem titkolja betegségét, a Borsnak elmondta, nem törődött bele a  sorsába. A humoristát barátai, kollégái is támogatják, üzenetekkel bombázzák. 

– Egy belső hang azt mondja, hogy önfegyelemre és akaraterőre van szükségem, s nem szabad feladnom. Mindig felmerül az emberben, hogy miért éppen vele történik mindez. Boldogan lubickoltam évtizedekig, azzal az elhamarkodott kis érzéssel, hogy velem semmi rossz nem történhet. Minden megváltozott. Most látom csak, hogy ugyanolyan halandó vagyok, mint bárki más. Megható a kollégáim, a barátaim hite, mindaz, amit értem tesznek: nem nyugszanak bele mindebbe, úgy érzik, van még dolgom a világban. Ez sok erőt ad, s nem is hagyom el magam. A rossz időszakot is igyekszem úgy felhasználni, hogy a szépet és a pozitívumot lássam benne. Szeretnék üzenni azoknak, akik kedvelik a humoromat vagy a személyemet: rengeteg erőt ad, hogy érdeklődnek irántam. Tisztelettel köszönöm, s remélem, láthatnak még – üzent betegágyából Böröczky.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top