Zimonyi Ferencné ezerszer megbánta, amikor belvárosi üzlethelyiségét egy évre bérbe adta Tornóczky Anita cégének, hogy ott fogyasztószalont működtessen. Az üzleti kapcsolat mérgesedett el, amikor az egykori tévés műsorvezető cége sokadszorra sem volt hajlandó bérleti díjat fizetni. Az ügy bíróság elé került, s a testület Zimonyinénak adott igazat, 22 800 euró kamatos tartozás és 800 ezer forint perköltség megtérítésére kötelezve Tornóczky vállalkozását, de a jogerős ítélet ellenére sem törlesztett.
– Minden állításomat hivatalos papírokkal alá tudom támasztani, így azt is, hogy Tornóczky Anita eddig egyetlenegyszer törlesztett százezer forintot abból a hétmillióból, amit jogerősen nekünk ítélt a bíróság. Anita elzárkózik mindenféle kommunikációtól, a telefonját is mással veteti fel, amikor hívom, és a bírósági végzést tartalmazó leveleimet sem veszi át, amelyeket a Lazítás Kft. címére küldtem el – magyarázta Zimonyiné, aki a családjával szinte az összes tartalékát felélte, ráadásul az üzlethelyiséget azóta sem sikerült kiadnia. – Hatvanöt éves nyugdíjas vagyok, a férjem súlyos beteg, azt terveztük, hogy a kiadásból befolyó bevételből tartjuk el magunkat, erre alapoztunk mindent. Álmunkban sem gondoltuk, hogy lenulláznak minket. Sírni tudnék, hogy ilyen történetbe keveredtünk, végső elkeseredésemben és büntetőjogi felelősségem tudatában fordultam a sajtóhoz – kesergett Katalin, aki már végrehajtókat is felfogadott, hogy hozzájusson követelt pénzéhez.
Tornóczky Anita azt állítja, hogy Zimonyiné nem akar vele szóba állni.
– Nem akarok kibújni a felelősség alól, de csak a tartozás egynegyedét érzem jogosnak. Két éve próbálok vele megegyezni, a megkereséseinkre azonban nem reagál érdemben. Nem tudok foglalkozni ezzel az üggyel, ha nem partner az együttműködésben, sőt hátráltatja a megállapodást. Szeretném, ha innentől a törvény adta keretek között intéznénk az ügyet, nem a sajtóban – mondta a Borsnak Anita.
|