Ő az a lány, aki még plasztikai műtétjeit is valóságshow-ban mutogatja az embereknek. Éppen ezért meglepő, hogy senki nem tudott a lecsúszott celeb házasságáról. „Tara egy dán üzletemberrel, Michael Lilleunddel kötötte össze az életét, most vasárnap Görögországban” – adta hírül a People. A harmincöt éves híresség a Twitteren közölte rajongóival, hogy férjhez ment. „Épp most mondtam ki az igent Görögországban, imádok feleség lenni” – olvasható Reid bejegyzése a közösségi portálon. Az viszont nem mondható el, hogy hosszú eljegyzésről van szó, ugyanis csak néhány órával az esküvő előtt kérte meg Michael Tara kezét – ezt a tényt szintén az interneten közölték a rajongókkal. Úgy tűnik, nem akartak sokáig várni, már három órával az eljegyzés után oltár elé álltak…