nlc.hu
Sztárok

Újra kellett éleszteni a magyar zenészt

A Hooligans együttes basszusgitárosához mentőt kellett hívni, mert egy buli után, amikor hazaérkezett, rosszul lett, majd elveszítette eszméletét.

Újra kellett éleszteni a magyar zenésztA Blikk információi szerint újra is kellett éleszteni a zenészt. A mentőket a zenész barátnője hívta,  miután észrevette, hogy barátja nem érzékeli maga körül a külvilágot.  „Az az igazság, hogy a barátnőm megmentette az életemet. Bevallom őszintén, nem nagyon értettem én sem, hogy mi történik pontosan, csak annyira emlékszem, hogy rettentően kimerült voltam, a mentők pedig úgy látták jónak, ha bevisznek a kórházba” – mondta Késmárki Zsolt. Nem ez volt az első alkalom, hogy a Hooligans együttes basszusgitárosa kórházba került. Négy évvel ezelőtt zenésztársaival, Csipával és Endivel egy verekedésbe keveredett, amit nem úszott meg sérülések nélkül.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top