nlc.hu
Sztárok
Hazugságvizsgálat Damu exnőjénél

Hazugságvizsgálat Damu exnőjénél

Hazugságvizsgálat vár Palácsik Tímeára, Damu Roland exére, értesült a Blikk. A csinos exmodell a színész ügyvédje szerint ugyanis a bíróságon többször ellentmondásba keveredett.

Hazugságvizsgálat Damu nőjénekA többek között nemi erőszakkal vádolt színész jogi képviselője, ifjabb Mohácsi Ferenc a Blikk információi szerint azért kérte immár másodszor a büntetőügyben eljáró bírónőt a poligráfos vizsgálat elrendelésére, mert szerinte sok az ellentmondás Damu volt barátnőjének tanúvallomásai között.

– A tárgyaláson elhangzottakról nem nyilatkozhatom, de meggyőződésem: egy esetleges poligráfos vizsgálat rávilágítana arra, hogy a sértett nem mondott igazat a korábbi tanúvallomásaiban.

Soha nem találkoztam még olyan üggyel, ahol ennyi ellentmondás lett volna – mondta a védőügyvéd.

A vád szerint Damu 2010 novemberében bántalmazta és erőszakolta meg volt barátnőjét. Palácsik Tímea először azt állította, megerőszakolása egy percig tartott. Egy másik alkalommal már azt mondta, alig 30 másodperc volt a kínszenvedése, egy következőben pedig már csak annyit, hogy éppen csak beléhatolt a színész.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top