Sztárok

3 hónapja egy pár az RTL két sztárja

Titkolták, de kiderült. Istenes Bence és VV Anikó május óta alkot egy párt – írta meg a Bors.

A VV Anikó és a NekedValó egykori műsorvezetője már három és fél hónapja egy párt alkotnak. A Bors fotósa május közepén örökítette meg, amint a Nyugati pályaudvarnál Anikó és Istenes Bence szenvedélyes csókcsatába keveredtek. Akkor mindketten határozottan állították: nem lesz folytatása a kalandnak. Három hete a rosszkislány bevallotta, hogy van párja, de személyéről egy szót sem volt hajlandó elárulni. A Bors azonban úgy tudja, hogy a férfi nem más, mint Istenes Bence. „Tudtam, hogy járnak. Azóta együtt vannak, hogy csókolóztak azon a bulin” – mondta VV Éva. Így már érthető, miért nem beszél Anikóval egykori villabarátnője, VV Zsófi, ő ugyanis két héttel Anikó előtt kavart Bencével, de úgy tűnik, a kapós fiatal műsorvezető inkább a Anikót választotta. „Én kiálltam érte, de ő hátba szúrt. Mesélték a közös ismerőseink, hogy együtt vannak. Engem nem zavar. Az ő dolga, hogy kivel jár. Remélem, hogy megtalálták mindketten egymásban az igazit. Sok boldogságot kívánok nekik!” – mondta  Zsófika a Borsnak.

 
3 hónapja egy pár az RTL két sztárja
 
3 hónapja egy pár az RTL két sztárja

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top