nlc.hu
Sztárok
Nem kell börtönbe mennie Stohlnak

Nem kell börtönbe mennie Stohlnak

Kedden másodfokon is ítélet várható Stohl András ügyében. A színész ittasan okozott balesetet tavaly májusban.

Nem kell börtönbe mennie StohlnakAkárhogyan dönt is a bíró, egy egészen biztos: ha Stohl letöltendő büntetést kap is,  nem kell azonnal a börtönbe mennie. “Ha letöltendő börtönbüntetést kapok, nem azonnal visznek el bilincsben, még lesz annyi időm, hogy megtegyem a már átgondolt megfelelő lépéseket arra, hogy a családom biztonságban maradjon” – nyilatkozta a Borsnak Stohl, aki arról is beszélt, hogy amíg él bűntudattal fog élni. “A baleset után nyolcvan-száz SMS-t kaptam, többek között a neonácik által skandált Sieg Heil!-t is, az emberek vádlón néztek rám, én pedig olyan állapotban voltam, hogy azt nem lehet elmondani. Padlóra kerültem a tettem súlya alatt, hullámokban tört rám a kétségbeesés, és azt éreztem, hogy még a kutyámtól is bocsánatot kell kérnem. Ez a helyzet nem változott, a mai napig bűntudatom van, mondhatni, azóta börtönben élek itt bent, azonban azt érzem, hogy a közvélemény megváltozott az irányomban. Az előadásaimra is jóval befogadóbban és megbocsátóbban ülnek be az emberek, emellett úgy érzem magam, mintha az Isaura megmentése című sorozat főszereplője lennék. Őrület, hogy fognak össze értem. Egy ápolónő elküldte egyhavi fizetését, lovat kaptam ajándékba, nagyon sokan fejezik ki, hogy segíteni szeretnének.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top