
A közvéleményt is megosztja Damu büntetésének híra. „Ugye nem baj, ha nem sajnálom? Főleg, hogy harmadolják majd a büntetését, és a hat év jó, ha kettő lesz…” – írta a Facebookon egy hölgy.
Damu Rolandot azzal vádolták, hogy megerőszakolta és bántalmazta egykori barátnőjét, Palácsik Tímeát. Damu a kezdetektől ártatlannak vallotta magát, noha az általa kért első hazugságvizsgálaton megbukott, a másodikon azonban a poligráf több kérdésben igazolta őt.
A Blikknek ma reggel Palácsik Tímea védője elmondta: akármivel is rukkol ma elő Damu, ítélet várható. „Ez nem egy Strauss-Kahn-ügy, amelyben csak a tanúk szavahihetőségét vizsgálják. Itt egyéb bizonyítékok is vannak, amelyek a vádlott ellen szólnak” – nyilatkozta a Blikknek Palácsik Tímea jogi képviselője.
Damu Roland egyik exkollégája a Jóban Rosszban sorozatból az Origonak korábban így nyilatkozott: „Nem nagyon érdekelt soha a kollégáim magánélete… Rolandról sosem volt rossz véleményem, nagyon jól tudtunk együtt dolgozni – nekem csak az számít, hogy a stúdióban mit nyújtott. Jó humorú srác, mindig felkészülten, pontosan érkezett. Megdöbbentett, amikor megtudtam ezeket a történeteket, nem feltételeztem volna róla ilyesmit” – mondta korábban Gazdag Tibor.