Sztárok

Győzike: Nem csaltam adót!

Gáspár Győzőnek tegnap kellett volna megjelennie a bíróságon, adócsalási ügye miatt. De a férfi egy pécsi klinikán feküdt, mert hasplasztikájából nem épült fel. Most azt mondja: szívesebben lenne a bíróságon, mint a klinikán.

Győzike: Nem csaltam adót!Gáspárt azzal vádolják, hogy 22,2 millió forint kárt okozott a költségvetésnek azzal, hogy kijátszotta a Győzike-show után kapott gázsija adófizetési kötelezettségét. De a hétfői tárgyaláson csak neje és ügyvédje jelent meg, akik közölték, hogy a családfő nem épült fel hasplasztikájából, vissza kellett vinni a kórházba, ezért nem jelent meg a bíróságon. Akkor az is szóba került, hogy esetleges előzetesbe veszik a showmant.  Győző bevallása szerint szívesebben lett volna a tárgyalóteremben, mint a kórházban, a fájdalmai ugyanis elviselhetetlenek voltak. „Én tudom, senki nem hiszi el, de nem hazudok! Szívesebben lettem volna Salgótarjánban a bíróságon, mint itt. Nem csaltam adót, kész vagyok a bíróság elé állni, amint engedi az állapotom” – mondta Gáspár a Blikknek. A férfi orvosa is igazolta. „Győző már szerdán jelentkezett nálam, hogy baj van. A budapesti klinikámon meg is vizsgáltam, elláttam, az állapota azonban nem javult, ezért volt szükség arra, hogy végül befeküdjön a klinikára” – mondta az orvos.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top