„Néhány hónapig valóban aktmodell voltam az Iparművészeti Egyetemen 2009-ben. Sajnos abban az időszakban nem álltam túl jól anyagilag. Egy újsághirdetésben láttam meg a felhívást, jelentkeztem és fel is vettek. Nemcsak azért vállaltam, mert volt benne pénz, hanem a művészetet is láttam a dologban, ezért is mertem bevállalni” – emlékezett a két évvel ezelőtti történetre a Budapesten élő, huszonegy éves énekes. – Nálam ez nem a magamutogatásról szól, hiszen csak néhány diák láthatott. Az iskola falain belül maradt, egyébként sem vagyok elégedett a testemmel. Alapvetően nem vagyok szégyellős, de vannak olyan helyzetek, amikre én is nemet mondok” – mondta a Borsnak a fiú, aki a budapesti piarista gimnáziumban dolgozik recepciósként; a konzervatív egyházi iskolában egyelőre semmit nem sejtenek a múltjáról.