Sztárok

Alázzák VV Évát az új villalakók

Az új villalakók úgy tipornak egymás lelkébe, hogy régi – sokakat megosztó – játékosokhoz hasonlítják egymást.

Alázzák VVÉvát az új villalakókHatalmas zokogásban tört ki VV Kinga. A cselszövő kategóriában bejutó lány nem tudta megemészteni, hogy a fiúk egy versenyen érzékibbnek találták Annamari csókját, mint az övét, ezért kötekedni kezdett a bénító tekintetű lánnyal. Annamari egy ideig nem foglalkozott Kingával, majd azt mondta: „Te olyan vagy, mint VV Éva.” Kingánál ekkor eltört a mécses, és négy barinője sem tudta megvigasztalni, mert számára ez akkora sértés volt. „Komolyan, hogy én olyan, mint VV Éva? Komolyan? Hogy mondhat ilyet?” – visítozta a cselszövő, aki ezután hosszú percekig pityergett. A fiúk pedig majdhogynem gratuláltak Annamarinak, hogy sikerült ilyen rövid idő alatt „megsemmisítenie” azt a lányt, aki a taktikázás királynőjeként jött be a villába. Érdekesség az is, hogy Kinga hatalmas sértésnek vette, hogy VV Évához hasonlították, de arról megfeledkezett, hogy két napja egy bulin VV Attila édesanyját igen kemény szavakkal illette.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top