„Tudom, hogy fiúgyereket szeretett volna. Nagyon vágyott rá” – emlékszik vissza a könyvben Ancsika arra az időszakra, amikor megtudta, hogy kisbabát vár a színésztől. „Kicsit kényelmetlen volt a nőgyógyászom előtt, hogy morcos lett, amikor kiderült, kislányunk lesz. De mire beértünk a színházba, már kezdte megemészteni. Az borzasztóan rosszulesett, hogy amikor Sváby András interjút készített vele a Playboy számára, azt éreztem, hogy végig csak ezt taglalják. Az volt az érzésem, hogy Andris folyamatosan arról beszél, hogy nem fia lett. Hosszan dédelgettem ezt a sérelmemet. Sírtam a teraszon, hogy akkor biztos nem kell majd neki ez a baba. Egészen belelovaltam magam. Aztán belenyugodott, hogy őt már mindig nők fogják körülvenni. Mondtam, ha fiad lenne, rugdosná a fákat, Franciska meg majd szaladgál a lepkék után…”
Ancsika mindig is szeretett volna Andrástól még egy gyereket és erről nem tett le a másodfokú ítélet után sem. „Én mindenképpen szeretnék meg egy gyereket, de tiszteletben tartom, ha Andris másképp dönt. Amikor Franci még kisebb volt, nagyon ellenszenvesen reagált még a gondolatára is: nem akar még egy gyereket. Borzalmas érzés volt. Elmentünk egy keresztelőre, ahol ő volt a keresztapa. Franci elaludt a kezében, szopizta az ingét, Andris oda volt, valósággal olvadozott. Akkor megkérdezte: mi lenne, ha lenne még egy gyerekünk? Mondtam neki, hogy tényleg? Igazán ezt akarod? Mire ő ennyit mondott szenvtelenül: á, csak vicceltem. Akkor megint nagyon sírtam. Volt egy-két olyan mondata, amelyből azt következtetem ki, hogy most már biztosan ellene van. Négy év lenne a két gyerek között, nem tudnának együtt játszani, én mégis nagyon szeretném, ha lenne egy kistestvér.”
Ancsika teljes írását megtalálhatod Szalai Vivien: Stohl András őszintén, című hamarosan megjelenő könyvében.