nlc.hu
Sztárok
“Két órán át szexeltem Demi Moore férjével”

“Két órán át szexeltem Demi Moore férjével”

Miközben Demi Moore egy Kabbala-táborba vonult férjével, Ashton Kutcherrel, hogy házasságmegmentő rituálékat hajtsanak végre, addig a titokzatos szőke nő, akivel Ashton megcsalta feleségét, kipakolt az amerikai lapoknak.

A 23 éves Sara Leal megtörte a csendet. Azután, hogy a Star magazin hat oldalon keresztül mutatta be azokat a fotókat, melyek a színésszel töltött vad éjszakáján készültek, nagyon nem is volt értelme tovább hallgatni. A szőke hölgy úgy nyilatkozott, hogy két órán át szeretkezett a színésszel épp a férfi és Demi Moore hatodik házassági évfordulójának estéjén.

„Kétszer szexeltünk, ráadásul gumi nélkül. Remekül szórakoztunk együtt. Egyik dolog követte a másikat… Ashton jó volt az ágyban, és nem kért tőlem semmi perverz vagy megbotránkoztató dolgot. Egyszerűen vonzódtunk egymáshoz. Két órán át tartott az egész…” – olvasható a The Sun című lapban Sara Leal nyilatkozata, aki hozzátette, Ashton azt mondta neki, már hónapok óta külön élnek Demivel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top