Ebből alkalomból az Aréna Plazában igazi forró hangulatú shopping nightot szervezett a Cosmopolitan magazinnal együttműködve.
A késő éjszakába nyúló eseményt hosszú sorokban várta az igazán igényes és megfizethető fehérneműre kiéhezett hazai közönség.
Meghívottak is voltak bőven. A hazai „celebvilág” válogatott szépségei ámultak a világ legszélesebb választékát kínáló, nem túl szégyenlős amerikai márka luxusportékái láttán. Kétségtelen, a trendi nők ma az egész világon Baci Lingerie-be bújnak.
A Baci Lingerie (ejtsd: bacsi, a szó csókot jelent olaszul) közel két évvel ezelőtti megjelenése valósággal forradalmasította a világ fehérneműpiacát.
Két szóban összefoglalható üzleti filozófiájának („Megfizethető luxus” – „Affordable luxury”) lényege, hogy nők milliói számára tegye lehetővé szerte a világon azt, hogy az igazán jó minőségű fehérnemű ne elérhetetlen luxus legyen csupán, hanem mindennapi viseletté válhasson. Piaci konkurenseit valósággal sokkolja azzal, hogy első számú versenytársai, a La Perla és az Agent Provocateur márkákkal megegyező luxusminőségű fehérneműt és harisnyákat kínál, azok árának töredékéért.
Miért viseljenek a hölgyek gyenge minőségű vagy ódivatú fehérneműt, amikor ugyanazért az árért vagy még olcsóbban a Baci Lingerie luxusminőséget kínál – magyarázza Mathieu Mitterand, a vállalat kreatív igazgatója. A Baci Lingerie célja, hogy minden nő igazán nőnek, igazán szexinek érezhesse magát attól a pillanattól kezdve, amikor reggel magára ölti fehérneműiket, egészen addig a pillanatig, amíg este vagy éjszaka leveti vagy leveszik róla… És közben egész nap kényelemben érezheti magát.
És ez így is van, Kedves Hölgytársaim!
Nem kell többé drága pénzért fehérneműt vásárolnunk, hogy a luxust végre mi is megengedhessük magunknak a mindennapjainkban, hiszen a Baci Lingerie-üzletek magyarországi megjelenésével végre bármelyik napon igazán szexi, jó minőségű, kényelmes és megfizethető luxusfehérneműbe bújhatunk. És ha történetesen úgy adódna, hogy a fehérneműnk az egyetlen ruhánk rajtunk egy adott – várt vagy váratlan – pillanatban…, nos a sikerünk elképesztő lesz… A Baci Lingerie-t ugyanis nem véletlenül választották a világ legnagyobb divatshow-i alkalmával a legszexibb fehérneműnek.
És ha már az előbb az üzletek szóba kerültek, érdemes megemlítenünk, hogy a Baci Lingerie-üzletek mind kialakításukban, mind hangulatukban, mind választékukban egy teljesen új színt és egy merőben magasabb színvonalat képviselnek a kereskedelmi palettán bárhol is a világon. Olyan vásárlási élményt nyújtanak, amilyet egyetlen másik üzlet sem. Erről Te magad is meggyőződhetsz Budapesten az Aréna Plazában, vidéken pedig a győri Árkádban, az elkövetkező 5 évben pedig további 50 üzletben.
Nézd meg a legszebb fehérneműkről készült fotókat! >>>