Csonka András már 11 éve vezeti az RTL Klub Reggelijét, ez azonban hamar megszűnik, hiszen a csatorna a válságra hivatkozva több műsorát is leveszi a képernyőről. Csonka Pici nem aggódik, hiszen egy kis pihenés amúgy is ráfért már. „Rögtön a Csak a szépre emlékezem című sláger jutott eszembe, hiszen ez most így van. Tizenegy éven keresztül voltam a Reggeli műsorvezetője, rengeteg emberrel dolgoztam együtt, ők a családom szerves részévé váltak. A családjától pedig nem búcsúzik az ember. Sajnálom, de úgy gondolom, egy kis szünet – a televíziózásban – most belefér az életembe, hiszen húsz éve, amióta elvégeztem a főiskolát, képernyőn vagyok. Unatkozni persze nem fogok, hiszen három színházban öt szerepet játszom – nyilatkozta a Blikknek Csonka András, akit a Bors információi szerint színházi próbája közben értesítettek telefonon a műsor megszűnéséről. A színésznek egyébként meglévő szerződése van a csatornával, így bármikor újra bevethető lesz.