Sztárok

Dílerek fenyegetik Stohlt

Stohl könyvének szerzője névtelen telefonhívásokat kap, ráadásul azzal is megvádolták, hogy összeszűrte a levet Stohllal – írja a Bors.

Dílerek fenyegetik StohltStohl  igazi macsó: a 40 fokos melegben félmeztelenül érkezett könyve írójának lakására, akit így nem véletlenül vádoltak meg azzal, hogy viszonya volt a színésszel. Az írónő azt mondja: mindebből semmi sem igaz, azt azonban elárulta: vannak olyan élményei, amik kellemetlenül érintik. „Pár napja egy letiltott számról felhívtak, hogy milyen részletek vannak a könyvben Stohl drogozási szokásairól, említette-e dílerek nevét. Meg is lepődtem, nem értettem az egészet, mondtam, hogy nem. Mire jött a kurta válasz, hogy a saját érdekemben reméljem, hogy így van, majd bontották a vonalat” – mondta az írónő a Borsnak, majd hozzátette: nem fél az esetleges perektől, hiszen őrzi a hangfelvételeket és Stohl hozzájárulását a könyv megírásához.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top