nlc.hu
Sztárok

Geszti padlóra küldte az énekest

Geszti egy hete keményen beszólt a biztonsági őr Tarány Tamásnak. A fiú napokig őrlődött, majd megkérdezte Gesztit, hogy komolyan gondolta-e, amit mondott, és a rímfaragó másodszor is padlóra küldte Tamást.

Geszti padlóra küldte az énekest

Ki az ország legjobb pasija? Szavazz, itt!

Tarány Tamás az első élő show-ban levette a lábáról az X-Faktor mentorait a U2 Vertigo című slágerének előadásával. Egyedül Geszti Pétert hagyta hidegen az előadás. „Még mindig azt gondolom, hogy egy kicsit báránybőrbe bújt bárány, egy picit még mindig antifazon” – szólt Geszti Péter lehangoló kritikája.

A rímgyáros talán maga sem gondolta, hogy milyen mélyen megbántotta Tamást: a mackós külsejű fiú napokig őrlődött a küllemét ért bírálat miatt. „Magamba zuhantam. Úgy érzem, énekelhetek jobban, mozoghatok ügyesebben, bármit teszek, semmi sem lesz elég jó neki. Geszti kritikája azért esett különösen rosszul, mert a lelkem mélyén egyetértek vele. Tudom jól, hogy nem vagyok szép ember, nem vagyok átlagos, de talán épp ez szerethető bennem” – magyarázta Tamás a Borsnak. A fiú szerint Péter olyasmibe kötött bele, amiről nem tehet, és amin nem tud változtatni. „Malek Miklósnak említettem, hogy ez nagyon fáj, és hogy a próbákon is sokszor a fülemben cseng Geszti beszólása. Amikor hozzátettem, hogy egy kicsit én is antifazonnak érzem magam, felháborodva kérdezte: normális vagy?!” – mesélte a fiatalember.

Tamás a szombati show után úgy döntött: beszél Gesztivel, de a találkozás csak rontott a helyzeten. „Azt mondta, komolyan gondolta, amit mondott. Utána még gúnyosan be is mutatta, hogy még mindig nagy a fejem, nem fér el a képernyőn” – árulta el a történet kulisszák mögött zajló folytatását Tarány Tomi.

„Tamás az egyik legrokonszenvesebb meglepetés, de az ilyen versenyeket nem a szerethető mackók szokták megnyerni. Bele kellene törődnie, hogy meg kell felelnie azoknak az elvárásoknak is, amelyeket egy popsztárral szemben támasztanak. És itt nem csak a súlyról van szó, a gesztusokról, a kisugárzásról is. Nem megbántani akartam, és nem is azt várom tőle, hogy fogyjon, hanem hogy dolgozzon a gesztusain is, és formálja a küllemét” – mondta a Borsnak Geszti Péter.

Talán csak annyit tennénk hozzá, hogy sokak szerint akkor szoktak egy embert a külseje miatt támadni, amikor már semmi más észérv, érdemi kritika nem hozható fel ellene…

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top