Sztárok

Elégették a rokonok Csézy holmijait

Pár nappal Lajos László öngyilkossága után szinte már üresen áll a bükkzsérci háza, gyászolás helyett ugyanis széthordták a berendezést a rokonok – állítja a Blikk. Az ügyvéd szerint a hagyatéki eljárás lezárásáig semmihez sem nyúlhattak volna.

Elégették a rokonok Csézy holmijaitA szomszédok szerint az öngyilkosságot elkövető László rokonai napok alatt minden mozdíthatót elvittek a házból. „Csézyék minden cuccát elhordták válogatás nélkül, öt kamionnal” – nyilatkozta a bulvárlapnak egy szemtanú. A falubeliek is megdöbbentek azon, hogy hirtelenjében mindent elhordtak azok, akik hosszú ideje egyáltalán nem is látogatták a szerencsétlenül járt férfit.

Két nappal a tragédia után már csak a csupasz falak maradtak, az iratokat pedig az udvaron égették el. A bulvárlap, amely egy olvasó-riportertől még fotókat is kapott bizonyítékul a házban uralkodó állapotokról, úgy értesült Csézy apjától, hogy lánya – akit a rokonok kitiltottak a temetésről – a szakítást követően csak két bőrönddel jött el volt volt kedvesétől, így sok ott maradt személyes holmiját, valamint az otthagyott kétezer darab CD-jét is a tűzre vetették.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top