Sztárok

Miért szeretné Frei Tamás, hogy elfelejtsék?

Elvonási tünetei nincsenek, és állítja: nem hiányzik neki a képernyő. Az ismertséget pedig kifejezetten nem szerette – ezekről is beszélt Frei Tamás az Esti Sztori felvételén.

Miért szeretné Frei Tamás, hogy elfelejtsék?Miért szeretné Frei Tamás, hogy elfelejtsék?A tévés azt mondja: szeretett világot látni és érdekes emberekkel találkozni, interjút készíteni. Ugyanakkor ma már örül, hogy nem kell bőröndből élnie, és háromnaponta utazni egy másik országba egy másik interjú miatt. Az Esti Sztori házigazdája, Ómolnár Miklós szerint azonban mindaz, amit Frei mond, talán csak vigasz, mert elfogytak a lehetőségei a televíziózásban. „A lehetőségek nem fogynak el. Esetleg csak azt mondod, hogy azt a kompromisszumot már nem fogadod el. Én egyre bonyolultabb dolgokat szeretettem volna mondani, amikor egyre együgyűbbeket kellett volna. Ha lehet, csinálnék olyan tévéműsort, amilyet szeretnék, de arra most nincs igény” – reagált azonnal a felvetésre Frei, aki hozzátette, soha nem azért tévézett, mert szerette volna a reflektorfényt, az ismertséget. „Néha kifejezetten kívánom, hogy elfelejtsenek az emberek. Nem lubickoltam abba, hogy amikor bementem egy étterembe, felismertek, inkább feszélyezett” – mondta.

Esti Sztori csütörtök este 20:30-kor a Story4-en. Vendég: Frei Tamás

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top