Alekosz könyve ugyanis a napokba került a boltokba. A konyvtunder.hu internetes portál tulajdonosa, aki egyben a terjeszti is Alekosz könyvét, az elkövetkező hetekre számos dedikálást és olvasótalálkozót leszervezett a görög hősnek, aki azonban nem vehet részt ezeken, hiszen az ÖsszeEsküvők szabályzata szerint nem hagyhatja el a rezidenciát. Megtudtuk, amennyiben Alekosz nem vesz részt a dedikálásokon, úgy a terjesztő bepereli.
Ahogyan azt korábban megírtuk, az RTL Klub is jogi lépéseket fontolgat Alek ellen. „Amennyiben feltűnik a műsorban, úgy szerződést szeg, és vállalnia kell a súlyos következményeket” – mondta csütörtökön kora délután a Nők Lapja Cafénak Dobsi Adrienn, a Való Világ sajtósa. Azóta pedig nyilván már az RTL stábja is összeült, hiszen Alekosz a TV2 képernyőjén díszelgett csütörtökön este.