nlc.hu
Sztárok
Vihar a VV-ben! Attila és Péter barátságának vége

Vihar a VV-ben! Attila és Péter barátságának vége

Pétert és Attilát eddig sem az igaz, őszinte, önzetlen barátság tartotta össze, hanem a taktikázás. Úgy látszik, már ez sem lesz elég, hogy életben tartsák a szövetségüket.

Vihar a VV-ben! Attila és Péter barátságának vége Hogy a fiúk kapcsolata mi miatt került viharba? Természetesen a hölgyek miatt. Ugyanis taktikázhatnak bármilyen keményen, azért mindkettőjüket a szíve vezérli.
Miközben Attila reménytelenül próbál az érdekember Kinga közelébe kerülni, addig Péter már bemászott a vastag szájú Veronika ágyába. A probléma csak az, hogy a két lány – hiába voltak kebelbarátnők az első két hétben – már annyira utálja egymást, hogy a jeleiket is egymásra rakták a vasárnapi kiválasztáson! Sőt, Kinga szövetséget kötött Verával Veronika ellen. Veronika pedig Sehit tudhatja maga mellett Kingucival szemben. A lányok vitájából nem tudnak kimaradni a fiúk sem. Péter kijelentette: neki teljesen mindegy, ki mikor fog kimenni párbajozni, amíg ő játékban van, védeni fogja Veronikát. Attila ugyanezt tervezi Kingával…

Ki kire tette a jelét a vasárnapi kiválasztáson?
Veronika – Kingára
Kinga – Veronikára
Fecó – Eszterre
Attila – Eszterre
Eszter – Shadira
Shadi – Annamarira
Annamari – Shadira
Gergő – Eszterre
Seherezádé – Kingára
Vera – Veronikára
Csaba – Eszterre
Péter – Eszterre

A játékosok tehát párbajra küldték VV Esztert. A villa ügyvédnője sírva rakta fel a csuklójára a zöld kendőt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top