15 milliót követel Pali bácsi Stohltól

nlc | 2011. November 17.
Egyre csak emeli a tétet a karambolt okozó színész áldozata. Pali bácsi a totálkáros autóját is kifizettetné a börtönbüntetését töltő Stohllal – értesült a Blikk.

A színész által ittasan, kábítószer befolyása alatt okozott baleset legsúlyosabb sérültje, Kaincz Pál nemrégiben levelet juttatott el ügyvédjének, amelyben arra kérte, hogy az eddig benyújtott nem vagyoni kártérítésen felül további milliókat követeljen Stohl Andrástól – aki a hírek szerint könnyen viseli a börtönt – vagyoni kártérítés jogcímén. Pali bácsiék eddig három ajánlatot utasítottak vissza. Először Stohl 2,5 milliós ajánlatán háborodtak fel, majd ezt követően az egyszeri 1,5 millió, illetve 40 ezer forintos életjáradékra mondtak nemet. A legutóbbi „ajánlatuk”: 12 millió forint volt (Pali bácsinak 10, míg a lányának 2 millió forint nem vagyoni kártérítés), ám most plusz 3 millió forinttal fejelnék meg a követelésüket. „Én dolgozom, mellette saját autómmal szállítom a családot és a gazdálkodáshoz szükséges holmikat. Leamortizáltam az autómat, amióta apuét totálkárosra törte a művész úr” – indokolta döntésüket a bulvárlapnak a sérült fia, ifjabb Kaincz Pál.

 

Exit mobile version