Sztárok

Átverték Csézyt a legnagyobb bajban!

Már anyagilag padlón volt Csézy, amikor 2009 januárjában azt jósolták neki, hogy gazdagságot, sikert, és boldogságot tartogat számára az új év. A lapok átverték.

Átverték Csézyt a legnagyobb bajban!2009 elején egy új kaszinó megnyitóján jártak a sztárok. A rendezvényen részt vett Csézy is. Az énekesnőnek és párjának, Lászlónak, akkor már komoly anyagi gondjaik voltak, milliós bevételektől estek el, és a magánéletükben is felmerültek problémák. Akkor mégis boldogságot, sikert és gazdagságot jósoltak a kártyalapok Csézynek. Talán az énekesnőnek valamiféle reményt jelenthettek a jóslatok, ki ne szeretett volna hinni a pozitív változásban a gazdasági válság után? De Csézy és párja helyzete idővel csak rosszabb lett.

„Minket összekovácsolt az élet, hat évig voltunk együtt, de az utolsó három év nagyon nehéz volt. Azt végigküzdöttük” – nyilatkozta Csézy a Naplónak. Párja ellen 2008-ban vagyonosodási vizsgálatot indítottak, majd a gazdasági válság következtében 24 millióra csökkent a férfi vállalkozásának bevétele (a válság előtt ez 210 millió volt). A legrosszabb helyzetben eladták Csézy lakását, majd a nő keresztapjától kértek kölcsön 30 millió forintot. A férfi végül százmilliós adósságot hagyott hátra, amikor 2011 őszén megölte magát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése