nlc.hu
Sztárok
Összeveszett Liptai és Gesztesi

Összeveszett Liptai és Gesztesi

Összekapott egy újságcikk miatt Gesztesi és Liptai. Minderről a STORY4-en futó Esti sztori című műsor felvételén mesélt a színész.

Összeveszett Liptai és GesztesiÖsszeveszett Liptai és GesztesiGesztesi azt mondja, őt nem zavarják a róla szóló cikkek. Akkor azonban a színész is mérges, ha a gyerekeivel kapcsolatban kiforgatják a szavait. „A minap Claudia nagyon mérges lett rám, és fel is hívott telefonon. Megjelent ugyanis egy cikk, amiben Panka lábsérüléséről írtak. A cikk úgy írta le, hogy én voltam a lányom mellett, én vittem el a kórházba… Ebből egy szó sem igaz. Claudia volt Panka mellett, ő csinált mindent. És közösen vittük el Béres Gyuri orvos barátomhoz a kórház után. Szóval Claudia megkérdezte, hogy miért nyilatkozok ilyeneket – már hogy én csináltam mindent. Erre csak azt feleltem, hogy teljesen mindegy, mit írnak, mert amit cikkeznek róluk a lapok, annak a valóságtartalma nagyon kevés. Persze Claudia morgott kicsit, de nem nagyon, mert tudja, hogy kinyomom a telefont bárkivel szemben, aki veszekszik velem” – mesélte Gesztesi, aki hozzátette, természetesen nagyon jó, békés kapcsolatban van gyermeke anyjával.

„Ha Pankát látom, azonnal eszembe jut Claudia. Nem kell ezt a kapcsolatot elfelejteni, de az tény, hogy elmúlt, és nem tudom elképzelni, hogy valaha lesz folytatása” – mondta Gesztesi. Nos, a magánéletben lehetséges, hogy nem lesz folytatás, de a munkában még elképzelhető, hogy egymásra talál az egykori házaspár. Gesztesi ugyanis Lendvai Klaudiának nevezte el könyve főhősnőjét. „Egyáltalán nem Claudiának írtam a könyvet. És biztos, hogy nem neki írtam a szerepet. Lendvai Klaudia egy huszonéves, vagány, nagyon sokat bunyózó csaj. Claudia viszont szarkasztikus, jó humorú, önzetlen nő. Mióta azonban azt kérdezgetik tőlem az újságírók, hogy a könyvem megfilmesítése esetén neki adnám-e a szerepet, úgy gondolom, hogy még ez sem kizárt…”

Esti sztori, november 24-én csütörtökön, 20:30-tól a Story4 csatornán!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top