nlc.hu
Sztárok
Visszatér feleségéhez a Barátok közt sztárja?

Visszatér feleségéhez a Barátok közt sztárja?

Naponta randizik volt feleségével Németh Kristóf – írja a Bors. De vajon van bármiféle remény a békülésre, vagy csak egyszerűen arról van szó, hogy a válás után is barátok tudtak maradni?

Visszatér feleségéhez a Barátok közt sztárja?Kristóf gyermekének édesanyja elmondta: ő már nem szeretne a médiában szerepelni, de amikor teheti, megnézi Kristóf előadását, ez történt pár nappal ezelőtt is. „Barátként vagyok itt” – mondta a színházban a volt feleség. A lap szerint az egykori házaspár a próba után együtt ebédelt, és a szentestét is együtt töltik, hármasban a kisfiukkal. Ennek ellenére mindketten leszögezték, hogy nincs szó „békülésről”, de gyermekük, Lóci érdeke is azt kívánja, hogy ők jóban legyenek. „Sokszor gondolom azt, hogy talán túl korán köteleztük el magunkat a feleségemmel, talán túl korán alapítottunk családot, de valahányszor ránézek a fiunkra, semmilyen kétség nem merül fel ebben azt illetően, hogy nekünk találkoznunk kellett” – mondta Németh Kristóf korábban az Esti Sztori című műsorban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top