Alig néhány perccel a bokszgála után a villalakóknak egymás elé kellett állniuk, és a kiválasztáson elmondták, hogy kivel nem akarnak tovább együtt élni. A bokszgála után négyen szereztek védettséget, köztük Attila is, így neki is járt a lila kendő. Csakhogy Attila vélhetőleg a fáradtságtól és a kimerültségtől teljesen megfeledkezett a kendőről és arról, hogy azt minden körülmények között hordania kell. Így amikor élő adásban Lilu bejelentkezésénél nem volt rajta a lila kendő, gyorsan a kanapé széléhez nyúlt, és hirtelen végigtekerte magán. Nem valószínű, hogy ezért megbüntetik Attilát, aki nyilván nem szándékosan tette le az ágyra a kendőjét. Utána végig a kezében vagy a nyakán tartotta, vagy a vért törölgette vele az orrán.