Sztárok

Magyarországról áradozik a világsztár

Idén is sorra vesszük, mi történt 2011-ben a sztárvilágban. Márciusban az egész média a Budapesten forgató Keanu Reevest üldözte – mi sem maradtunk ki belőle.
Februári celebbotrányok, itt!

A belvárosba költözött
A Mátrix sztárja volt az első hollywoodi filmes, aki 2011-ben Magyarországra érkezett. Keanu Reeves egy körülbelül 100 m2-es, második emeleti belvárosi lakásban élt. Az ablakai fóliával voltak lesötétítve, az erkélyekre majd másfél méteres tujákat raktak… A színész szállása a Coin divatáruház fölött, a Dorottya utcában volt.

 

Magyarországról áradozik a világsztár

Magyar csajtól kapott bort
Keanut egy Range Roverrel szállították a forgatási helyszínre. Ő bizony soha nem vezetett, viszont a nap 24 órájában egy sofőr állt a rendelkezésére. Habár az autónak a hátsó ablakai sötétítettek voltak, a színész inkább az anyósülésen szeretett ülni, még akkor is, ha így akadály nélkül fotózhatták. Miután az amerikai filmes elhagyta hazánkat, a magyar ismerősei elmesélték: azért ült mindig elöl, mert innen jobban látta Budapest utcáit. A pletykák szerint Keanu állandóan dicséri ismerőseinek a magyarokat, ami nem csoda, hiszen egy hölgytől bort is kapott, amikor forgatásra indult reggel.

Japán falu Pest szélén
Keanu új filmjét a Raleigh Stúdióban forgatták, ahol egy kisebb japán falut építettek fel. Reeves lakókocsija közvetlenül a hatalmas ebédlősátor mellett volt. A produkció körülbelül kétszáz fős stábbal érkezett Budapestre, és közel három hónapig készítették az alkotást.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top