Két haláleset okozta lelki sokkal kellett megbirkóznia 2011 szeptemberében a magyar művészvilágnak.
Hatvanhárom éves korában hosszú betegség után, szeptember 17-én hunyt el a Mikroszkóp Színpad humoristája, Böröczky József. A Bors 2011 augusztus közepén számolt be arról, hogy Böröczky súlyos beteg. A színész és közeli barátai is csak tavasszal tudták meg, hogy komoly baj van. „Szeretnék üzenni azoknak, akik kedvelik a humoromat vagy a személyemet: rengeteg erőt ad, hogy érdeklődnek irántam. Tisztelettel köszönöm, s remélem, láthatnak még” – mondta nyáron Böröczky, akit hasnyálmirigy- és májrákkal kezeltek. Azonban szeptember elején átszállították egy budai rehabilitációs központba, miután orvosai feladták a kemoterápiás kezelést. A temetésre október 5-én került sor. „Amíg van Mikroszkóp, ott leszel velünk. Mindenre emlékszünk, mert van mire emlékeznünk. Csak azt a szombatot, azt a szeptemberi szombat reggelt tudnám feledni. Hiányozni fogsz!” – búcsúztatta barátját Heller Tamás.
Szeptember 17-én hajnalban közlekedési balesetben életét vesztette Huszár Zsolt, az Új Színház 40 éves színésze. A kerékpározó férfit a 41-es villamos ütötte el a fővárosban, még a helyszínen elhunyt. „Szerencsétlen baleset volt. Hajnalban történt, nem volt forgalom, csak a villamos közlekedett. A barátnője mesélte, hogy Zsolt a szembejövő sávban kerekezett, át akart menni hozzá” – mesélte egy szemtanú a Borsnak. Másnap a színész barátnője és ismerősei a baleset helyszínére érkeztek, gyertyát gyújtottak és virágokat vittek.
Huszár Zsolt 2003-ban került az Új Színházhoz, előtte a Krétakör Társulat tagja volt. Több filmben is szerepelt, a Szabadság, szerelemben Jancsit alakította. Október elsején a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.