Gergő újfent bocsánatot kért a lánytól, ha esetleg tetteivel, szavaival többet sugallt volna, mint amit valójában érzett. „Nem hazudtam! Szingliként jöttem be a villába, de itt jöttem rá, hogy a szívem mélyen szeretek egy lányt kint, de ebben nem hazudtam neked… Be kell viszont vallanom valamit. Előfordult olyan, hogy amikor téged öleltelek, csókoltak, másik lányra gondoltam” – állt Gergő búcsúlevelében. A villalakók néma csendben ültek, és mindenki sajnálkozó pillantást vetett Seherezádéra. Végül Attila próbálta menteni a helyzetet. „Sehi az Gergő becsületére váljon, hogy ezt úgy írta le, hogy akár személyesen is felolvasta volna neked, ha ő jön vissza” – védte meg Gergőt Attila. Seherezádé ködös tekintettel bámult maga elé, és csak annyit mondott: „A gond csak az, hogy négy hónapba telt, mire ezt végre őszintén kimondta.”
