Sztárok

VV Kinga csalódni fog: már nem várja szerelme

Exe már csak barátként tekint a villalakó lányra, aki viszont még mindig szereti – írja a Blikk.

Nagyot fog csalódni VV KingaHónapok óta vége a szerelemnek VV Kinga és kedvese, Ferenc között, ennek ellenére a fiatalember ott volt a vasárnapi párbajon. „Azért szakítottak, mert a fiú megcsalta őt. Kingát ez nagyon kiborította, de nem volt képes elfelejteni őt” – mondta el a cselszövő villabeli barátnője, Dya. Szerinte Ferenc – aki nekiugrana Attilának – azért ment el a párbajra, mert tudta, Kingának megkönnyíti a helyzetét, ha ott lesz. Ez viszont akár azt is jelenthetné, hogy a fiatalok a játék után együtt folytatják. Ám Dya – sőt Kinga édesanyja is – úgy tudja, hogy a Kinga mellplasztikáját fizető Ferenc csupán baráti szándékból ment el a párbajra, azaz a jelenléte egyfajta gesztus volt. Félő azonban, hogy a villába visszatért Kingát óriási csalódás fogja érni, hiszen könnyen abba élheti bele magát, hogy ha kiesik, esetleg újrakezdhetik Ferenccel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top