Pongrácz doktor, szerepe szerint, napról napra küzd a Csillagvirág Klinika megmentésért, s ennek a véget nem érő stressznek köszönhetően nemrég egy infarktuson is átesett. Ám a Veszprém megyei lakás és a budapesti stúdió közt évek óta ingázó Gazdag Tibornak nem kevésbé feszült az élete, mint az általa megformált főorvosé. „Több rokonunk szenvedett érrendszeri gondok és súlyos szívpanaszok miatt. Túl a negyvenen nekem is eszembe jutott, hogy ideje lenne kissé lassítani, életmódot változtatni, de az igazat megvallva nem éreztem a koromat, s eszembe sem jutott, hogy baj lehet” – mondta a Best magazinnak a színész. Csakhogy a napokban egy kivizsgálás után közölték vele: zaklatott életviteléért cserébe súlyos árat kell fizetnie. Ha nem vigyáz magára, akkor nála is jelentkezhetnek szívproblémák!
Hogy pontosan milyen áldozatokat kell hoznia a színésznek, az kiderül a legfrissebb Best magazinból!