Sztárok

Angelina Jolie és Brad Pitt összeházasodnak

Brad Pitt bevallotta: egyre jobban élvezi, hogy öregszik. A színész azt is elárulta, hogy szeretnének Angelinával összeházasodni, mert az sokat jelentene gyermekeiknek.

Brad Pitt egy német magazinnak adott interjúban elárulta, hogy otthoni számítógépeiken a Google keresőben le van blokkolva mind az ő, mind Angelina Jolie neve, hogy a gyerekeik ne keresgélhessenek rájuk. A szülők nyilván szeretnék megvédeni a gyermekeiket attól, amit az interneten olvashatnának róluk. Brad közben azt is bevallotta, hogy élvezi az öregedést. „Imádok öreg férfivá válni. A gondolataim egyre tisztábban lesznek” – mondta a színész, aki nemrég a nyílt utcán üvöltözött párjával. A veszekedés azonban úgy tűnik, mindössze átmeneti állapot volt életükben, hiszen Pitt azt is elárulta, hogy gondolkodnak azon, hogy egybekelnek. „Szeretnénk összeházasodni. Úgy tűnik, ez sokat jelentene a gyerekeinknek” – magyarázta a színész.

 

Angelina Jolie és Brad Pitt összeházasodnak

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése