Sztárok

VV Attila végre beszélt a családjáról

Idén is csatlakozott a Minden gyerek lakjon jól! kampányhoz a Való Világ. A hat még versenyben lévő villalakó egész héten azon dolgozik, hogy a lehető legtöbb adományt gyűjtse össze a rászoruló családoknak, akik később háztáji állatokat és vetőmagokat kapnak. Hétfőn este egy villába érkező vendégnek meséltek személyes érintettségükről a témában.

VV Attila végre beszélt a családjárólAlig jutok szóhoz, de azt megígérhetem, hogy én is mindent megteszek, hogy segítsek, és itt mindenki…” – kezdte Attila, aki arra is kitért, hogy személyesen érintett-e a témában. „Vidéken nőttem fel, pont az én családom ilyen konyhakerti növényekkel, virágokkal foglalkozott. Azok a dolgok, amiket most ajándékozunk a rászorulóknak, nekünk mindig volt bőségesen… Mi soha nem éheztünk, és ezért szerencsés vagyok. Viszont nagyon kellett noszogatniuk a szüleimnek, hogy segítsek a kerti munkában, hát most felnőtt fejjel, csak azt tudom mondani: micsoda iszonyatos egy hülye voltam, mert nem tudtam azt értékelni, hogy ilyen téren nekünk mindenünk megvolt!” – mondta Attila, aki hozzátette, tavaly a VV4 alatt rengeteg SMS-t küldött az akció alatt, és hálás a sorsnak, hogy most részese is lehet.

Fecó arról mesélt, hogy mivel fiatalon lett édesapa, gyakran szorult a családja segítségére. „Amikor hónap végén egy kisgyerek azt mondja neked… Szóval ez egy iszonyatosan nehéz helyzet, mert hiába dolgozol, nem tudsz mindent megadni” – mondta könnyeivel küszködve Fecó, de hozzá hasonlóan rettenetesen sírt Kinga és Seherezádé is az este folyamán.

 A felajánlásokat az alábbi számlaszámon (11794008-20534156) várják.

További részletek a www.mindengyereklakjonjol.hu oldalon.

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top