Sztárok

Elvette rajongójának mobilját a verekedős sztár

Megint panasz van rá, pedig csak próbaidőn van szabadlábon az énekes, aki néhány éve brutálisan megverte Rihannát.

Mobiltelefont lopott Chris Brow„Lotyó, ezt nem fogod odaadni egy újságnak sem” – állítólag ezekkel a szavakkal kapta ki a telefont egy nő kezéből egy éjszakai szórakozóhely előtt Chris Brown, aki ellen most elfogatóparancsot adott ki a floridai állami ügyészség. Az áldozat nemrég tett feljelentést az énekes ellen a miami rendőrségen.

Amikor az énekes beszállt a kocsijába, a nő lefényképezte a telefonjával, ami nagyon nem tetszett Brownnak, ezért inkább egyszerűen magával vitte a kütyüt. Nem éppen felelős viselkedés egy próbaidőre szabadlábon lévő sztártól. Egyelőre sem ő, sem az ügyvédje nem nyilatkozott az ügyben.

Chris Brown még 2009-ben vált a zeneipar hírhedt bűnözőjévé, amikor brutálisan bántalmazta énekesnő párját, Rihannát. Egyébként egyre inkább úgy tűnik, a lány három év után mintha elfelejtette volna, mit tett vele az énekes, mert állítólag titokban találkozgatnak. Sőt az utóbbi időben több olyan felvétel is nyilvánosságra került, amelyen egymás remixeiben működnek közre.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top