Sztárok

Kiderült, hogy visszatér-e Stohl a képernyőre

Szabadulása után a Fókusznak adta első, és azt mondja, egyetlen interjúját Stohl András.

stohl reggel„Köszönöm, most már nagyon jól vagyok. Túl vagyok a nehezén, vagy csak most kezdődik a neheze, azt még nem lehet tudni. De az biztos, hogy lezárult az életemnek egy korszaka, amire szükségem volt nekem is, meg azért a bűncselekményért, amit elkövettem, ez járt” – nyilatkozott a művész a Fókusznak. Stohlhoz valósággal záporoztak a nézői kérdések az RTL Klubbon keresztül, ám ő senkinek sem válaszolt. 

„Jólesik és hízelgő, hogy ennyien érdeklődnek felőlem. De azt gondolom, olyan médiacirkusz van körülöttem, hogy nem lenne okos dolog és nem tenne nekem se jót, ha én most mindenfelé interjúkat adnék – mondta a színész, aki április 4-én tér vissza a Nemzeti Színház színpadára. – Azt szeretném, ha kapnék időt, hogy egy kicsit a családommal legyek öt hónap után… Ez megtörtént, erről mindenki tud. Most már az lenne jó hír, ha arról írnának, hogy Stohl András dolgozik és sikert sikerre halmoz, remélem, így lesz. Jó lenne.”

Stohl azt is elmondta, ő soha senkinek nem nyilatkozott, amíg börtönbüntetését töltötte. Ő is csak a lapokból értesült, hogy „éppen mi van vele”. Az már biztos, hogy egy hónap múlva visszatér a színpadra. Arról azonban nem szólnak hírek, hogy a képernyőn is viszontláthatjuk-e, habár sokan tudni vélik, Stohl egy idén induló, nagyszabású RTL-es produkciót fog vezetni.

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top