nlc.hu
Sztárok
Megmentették a kilakoltatástól az egykori VV-celebet

Megmentették a kilakoltatástól az egykori VV-celebet

Habár VV Fecó nem tétlenkedik, lemezt készít és mulatós zenészként szeretne érvényesülni, nehézségei még neki is vannak. Egy hetilap szerint a barátai mentették meg attól, hogy ne kerüljön az utcára.

Megmentették a kilakoltatástól az egykori VV-celebetMiután szabadult a villából, szembesült az igazi valósággal VV Fecó. Családja nagyon rossz helyzetbe került, és az egykori villalakó feleségével és gyermekeivel együtt majdnem az utcára került. A barátok adtak kölcsön Fecónak 300ezer forintot, így maradhatott kis családjával az otthonukban. „A lakásunk bérleti díját sikerült kifizetnünk a barátok által adott kölcsönből, azonban ez is csak átmeneti segítség. De ha ez nem lett volna, kiraktak volna minket az albérletünkből, hála mindenkinek, hogy ezen már nem kell aggódnunk” – mondta Fecó egy hetilapnak. A férfi nincs könnyű helyzetben, ugyanis a gyár, ahol eddig dolgozott, bezárt, és egyébként sem biztos, hogy VV után visszamehetett volna oda dolgozni. Marad neki most a zenészkedés, ami azért valljuk be, nagy lutri.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top