„Semmiképpen nem szeretnék személyeskedni. Nem szeretnék ujjal mutogatni senkire, de úgy érzem, meg kell fogalmaznom néhány gondolatot. Egyben szeretném bejelenteni, hogy távozom az Új Színházból.
Jelen helyzetben azt tartom a legrosszabbnak, hogy egy ilyen kis országban, mint a miénk, egy csöppnyi színházi szakma is ketté tud válni, és képes folyamatosan egymás szemébe köpködni.
Én azt vallom, hogy a művészet lényege épp abban áll, hogy mindent magába foglalhat, mindenről és mindenkiről szólhat. Viszont a hazugságot és a tehetségtelenséget nem tűri meg, kiveti magából. Ebben az országban mégis inkább az ellenkezőjére látunk példát, nem csak a színházakban…
Amikor az Új Színház új vezetősége az első társulati ülésen kifejtette, milyen színházban gondolkodik, és elmondta, azért hívnak ennyi vendéget, mert meg szeretnék mutatni, hogy szerintük mit jelent az igazi színészet, az öltözőmben a falba zúztam az öklöm.
Ezért döntöttem úgy, hogy elbúcsúzom a társulattól. Megelégeltem a váltást követő mocskos egymásra mutogatást, azt, hogy az Új Színház-ügy szereplői mindkét oldalon a művészetet, a színházat használják fel arra, hogy sértettségükben káromolják egymást. Ebben én nem tudok és nem akarok részt venni.
Ugyanakkor nagyon sajnálom, hogy a még élő írók és a jogutódok letiltották vagy le fogják tiltani műveiket az Új Színházban. Érthető, hogy ezzel a gesztussal szeretnének tüntetni, harcolni az ellen, ami zajlik az Új Színházban, de arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy más megközelítés is létezik. Darabjaikat nem az új vezetőség vitte színre, hanem mi, színészek, és az előző vezetéshez tartozó rendezők. Minden botrány ellenére szívesen játszanánk őket tovább, mert úgy tűnik, a közönség még mindig kíváncsi rájuk. Szerintem Thomas Mann, Steinbeck vagy Molnár Ferenc – lévén igazi művészek – mindenkihez akartak szólni, mindenkinek akartak mondani valamit.”
Száraz Dénes
Forrás: www.szinhaz.hu
