nlc.hu
Sztárok
Unokatesójával csókolózott a színésznő

Unokatesójával csókolózott a színésznő

Furcsa szerelmi jelentre került sor az új magyar szappanoperában. Mazányi Eszter sorozatbeli szerelmét ugyanis a közeli rokona alakítja, az unokatestvérek között pedig még egy csók is elcsattant a tévéképernyőn – írja a Blikk.
Fotó: Marslakók - hivatalos Facebook oldala

Fotó: Marslakók – hivatalos

Facebook-oldala

Unokatestvéri kapcsolat van a főszereplő, Mazányi Eszter és a most felbukkant régi szerelmét játszó, Ollé Erik között. A színész ugyan eleinte esélyes volt Jáksó László produkciójának a főszerepére is, végül azonban egy orvos szerepét kapta, aki több év után tér vissza Eszter életébe. A színészek meglepődtek, amikor kiderült: rokonokként szerelmespárt kell alakítaniuk. „Most dolgozunk először együtt, és nem mondom, elég furcsa, hogy egyből szerelmespárt kell játszanunk” – mondta Erik. A fiatalok mindenesetre ügyesen megoldották a csókjelenetet, még próbálniuk sem kellett. „Nem volt igazi csók, és egyébként is igyekeztem magamtól kímélni Eriket, mert influenzás vagyok” – árulta el Eszter.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top