nlc.hu
Sztárok
Vágó pénzéből vesz házat egy férfi

Vágó pénzéből vesz házat egy férfi

Vágó István új játékában 3 és fél millió forintot nyert egy kecskeméti féri. A 38 éves hirdetésszervezőnek nagy álma vált valóra, hiszen karnyújtásnyira került a vágyott családi házhoz.

Vágó István új vetélkedőjében már a második napon három és fél millió forintot vitt haza egy játékos. A kecskeméti férfi ezzel az összeggel megdöntötte a STORY4 történetének eddig kifizetett legmagasabb nyereményét. „Épp családi házra gyűjtünk a kedvesemmel, s ezzel az összeggel egyre közelebb kerülünk az álmunkhoz. Szinte karnyújtásnyira… – meséli mosolyogva Hallók Ákos. – Jó volt újra Vágóval szemben ülni. Évekkel korábban már találkoztunk egy másik vetélkedőben, de ott »csak« néhány százezret vittem haza. Ez az eddigi legmagasabb nyereményem.”

Vágó pénzéből vesz házat egy férfi

Vágó szerint Ákos remek példája annak, hogy az új, modern műveltségi vetélkedőben igenis a puszta tudással lehet menetelni a milliók felé, nem pedig cirkuszi attrakciókkal.
„Nálunk nem zuhannak a mélybe emberek és az áram sem csap meg senkit. Műveltségre és taktikára van szükség” – árulta el.

Vágó pénzéből vesz házat egy férfi

Az ÁtVágó eddigi adásait a STORY4 weboldalán újranézhetik a „Videók” menüpont alatt! Tudás, stratégia, taktika – ÁtVágó minden hétköznap 20 órától a STORY4-en!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top